Talán nem bánod, ha összegzem, hogyan alakult eddig Isten létével vagy nemlétével kapcsolatos véleményed.
- Meghallgattad a barátaidat.
- Meghallgattad a környezetedet.
- Hallgattál ismeretleneket.
- Hallottad a saját(?) gondolataidat a fejedben.
- Most meghallgattál engem.
Szerintem itt az ideje, hogy továbblépj ezen. Miért húznánk tovább az időt? Végül is vagy ragaszkodsz eddigi álláspontodhoz, vagy nem. Csak erről van szó. Úgyis te döntesz.
Mi lenne, ha megkérdeznéd őt, magát? Mi lenne, ha adnál egy esélyt annak, hogy ha tévedsz, megváltoztathasd a véleményedet? Egy próbát megér.
Hadd nyugtassalak meg! Ha megtudod az igazságot, nem kötelező megváltoztatnod a véleményedet. Nem kötelező hinned, és pláne nem kötelező Isten híve legyél. Dönthetsz úgy is, hogy távol maradsz, még úgy is dönthetsz, hogy az ellensége leszel. Ez a te szabad választásod, senki sem fogja elvenni tőled.
Én a következőképpen szólítanám meg Istent, a te helyedben:
Uram!
Kételkedem, nem tudom mi az igazság.
De szeretném tudni!
Ha Te az vagy, akinek kijelented magad a Bibliában, ha Te Mindenható vagy, akkor el tudod oszlatni a kétségeimet.
Ki tudod számomra jelenteni az igazságot, hogy higgyek.
Meg tudod találni a módját, hogy bizonyosságot nyerjek.
Uram!
Akarom tudni az igazságot!
Ha létezel, nyilvánítsd ki nekem!
Kérlek!
Ámen.
Természetesen használhatod a saját szavaidat, kérheted másképpen is, de úgy gondolom, nem lehetsz annyira dölyfös, hogy azt várd el, hogy miközben hátat fordítasz, Isten majd jönni fog, és rimánkodik, hogy nyisd ki a szemed. Bár azt gondolom, hogy annyira szeret, hogy még ezt is megteszi érted, hiszen egyszülött fiát is odaadta, én a helyedben mégiscsak megkérném Őt, és a megfelelő tisztelettel tenném ezt. Miért ne lehetnél te is nagyvonalú?
